2012. május 22., kedd

Bílauppboð

Hmm, nem is tudom hogyan értékeljem: az autó, amivel közel két éve körbeautóztuk izlandot, amiben ülve megszerettem ezt az országot, és amit bérelve először felmerült az izlandi autóbérlés ötlete, árverés alatt van. Azért ne rohanjatok, már két éve is szar volt a központi difije :) Laci szerint mi tettük bele az 55555. mérföldet, most 63434-en áll az órája.

2012. május 12., szombat

SXF-KEF-RVK

Az előző írás óta sok izgalmas nem történt, elég rossz időben repültünk, sarki fény meg nem volt, de legalább el tudtam feküdni egy 3as helyen. Kifele jövet a reptéren a vámosok félrehívtak és meg is röntgenezték a táskámat hogy mit hozok be, az egyikük az elején olyan lesajnálóan nézett rám, mintha azt mondta volna, "most lebuktál sajnos, bocsi". Mindenesetre kérdezték mi az a 2 üveg nálam, mondtam zubrowka+jim, kérdezte hogy 1ü tömény és egy bor, mondtam hogy nem, ezt elismételtük még kétszer és mehettem. Illetve még megkérdezte mennyi kaja van nálam. Mondtam hogy pár zsemle.

2012. május 11., péntek

BUD-TXL-SXF

Reggel sima BUD-TXL út. Már el is felejtettem milyen nemfapados járaton utazni: van kaja (mondjuk csak egy marcipános-mandulás croissant), és van ingyen sör. Utána kóvályogtam kicsit a városban, olyan helyet keresve, ahol egyszerre adott a kényelem, sör, hideg, net és konnektor. Első körben az Alexanderplatz mellett lévő bevásárlóközpont tűnt jó tippnek. A bejáratnál megettem a szokásos hotdogot a mozgó árusoktól (1,35€, jó vétel tényleg, kérhettem volna kettőt is), majd végül a mcdonaldsban megláttam egy konnektort, úgyhogy vettem magamnak némi tápot, leültem... éééés ekkor derült hogy a konnektor gyerekzáras...
Így aztán utam a szimplába vezetett, más irányból megközelítve mint legutóbb mikor arra jártam, és azt kell mondjam kifejezetten tetszett a környék, nagyon kellemes volt. A szimplában aztán már várt a Schöfferhofer Hefeweizen, volt konnektor is, és a gépem is emlékezett a wifi jelszóra :) Úgyhogy itt töltöttem el 7 órát. Este fél tízre a környék nagyon megváltozott, igaz buli negyed, a következő berlini estémet errefele fogom eltölteni :) Apró megfigyelés, hogy sok fényképezőautomata van itt, valószínűleg valami népszerű szokás lehet ezeket bulik alkalmával használni. Egy lánynak csináltam is a két 50 centeséből egy 1 eurósat hozzá. Egy pillanatra aggódtam, hogy lehet nem érek ki időben a reptérre, de végülis a gép indulása előtt másfél órával már itt voltam, és nulla sorral bejutottam mindenhol. Annyi érdekesség történt, hogy a checkin pultnál az adminisztrátor megkérdezte a kollégáját, hogy magyarország schengenen belül van-e... A dutyfreeben a májusi akció a literes jimbeamre van, 10,9€ egészen jó ár 1 literért. A pénztáros is jól megnézte az útlevelemet, le is szkennelte. A security checken kivételesen nem csipogtam be. Irány izland! :)