Tegnap este geysir előtt tankoltam, majd visszaszálltam az autóba és SKSH (se kép, se hang). Hú, mondom ez nem vicces, próbáljuk meg mégegyszer. Semmi. Kiszáll, beszáll, újrapróbál, semmi. Hmmm. Teljesen áramtalannak tűnik az autó. Kipróbálom a benzinszivattyút (az teljesen külön van bekötve, közvetlenül az aksira), az működik. Szuper, legalább az aksi még él. De mi lehet a baj? Belenézek a motortérbe és szerencsére rögtön észrevettem, hogy a biztosítékdobozba vezető tápkábel az aksinál tőből letört, azaz a fülnél elvált. Még jó hogy vettem szerszámokat, de ezt most akkor sem lesz egyszerű megszerelni, főleg hogy a kábel kb méretre van vágva... Gondoltam egyet, próbáljuk meg, hogy a beindítás erejéig aui barátom aki velem volt odafogja a kábelt, aztán hátha már nem kell. És láss csodát, elég csak a beindítás erejéig odaérinteni azt a leszakadt kábelt :) Utána már megy anélkül is a szekér. Így tehát most immobilizeres lett az autó, és két ember kell a beindításhoz, szerintem aranyos védelem :)
Mivel holnaptól egyedül leszek, ez persze annyira nem vicces, úgyhogy ma reggel nagyjából megjavítottuk, jövő héten pedig veszek alkatrészt és megszerelem véglegesre. Azért nagy mázli volt hogy hamar sikerült kiszúrni a hibát, illetve hogy ilyen könnyű volt a megoldás.
Egyébként pár napja megjelent a check engine lámpa is, de az akció után elaludt, gondolom örült neki hogy belenéztünk a motortérbe :) Viccet félretéve, mivel teljesen elment az áram, elfelejtette a hibát, és azóta egyébként megint felgyulladt a hibajelzés, szóval majd el kell vinni dokihoz.
latom megmaradt a szinvonal :)
VálaszTörlésen is ezen gondolkoztam h ugy latszik vonzom az ilyeneket :)
VálaszTörlésazota egyebkent megszereltem veglegesre, de persze a lampa eg meg mindig
VálaszTörlésNorbi havernak hasonló volt a hiluxal. Egyik reggel nem indult. Utólag kiderült, hogy a generátor adta meg magát és az akku is lemerült már. Viszont egy bikázás után táp nélkül is ment szépen a jó kis régi dízel motor. :)
VálaszTörlésde ez benzines :)
VálaszTörlés